Munkavédelem ellenőrzés 2019, hol lesznek a munkavédelmi ellenőrzések?

2018-ban a túl sok haláleset miatt kapott megkülönböztetett figyelmet a hazai mezőgazdaság és 2019-ben is erre lehet számítani. A munkavédelmi hatóságtól, a munkavédelmi felügyelő megjelenésére 2019 évben a sütőiparban dolgozók, a cukrászok, a pékek számíthatnak munkavédelmi ellenőrzésre.

Csongrád megyében több mint 700 munkabaleset történt 2018 harmadik negyedévének végéig.

Már a munkahely választásba és a munkaerő hiány megoldásában is egyre fontosabb szerepet játszik, a megfelelő munkavédelmi körülmények kialakítása a munkahelyen.

A munkavédelmi ellenőrzéseken munkavállalóval dolgozó cégek is számíthatnak ellenőrzésre, ahol kiemelten foglalkoztatnak a fiatalkorúakat, a terhes nőket, valamit az időseket.

A hagyományos ágazatok továbbra is számíthatnak átfogó, teljes körű munkavédelmi ellenőrzésre vagyis az építőipar, az agrárium, a feldolgozóipar, a bányászat és az egészségügy területe folyamatos ellenőrzésekre számíthat.

 

Munkavédelem ellenőrzés 2019, a speciális célvizsgálatok a sütőiparban és a cukrászati szakmában, pékségekben.

A biztonság fontos mindenkinek, a munkavédelem is csapatjáték.

A cégvezető érdeke is, hogy a munkavállalója biztonságban legyen a munkahelyen, épségben, egészségben haza tudjon menni, így másnap újra értékes, jó munkát végezhet!

Készüljön fel  a 2019-es munkavédelmi ellenőrzésekre!

Önnek is segít a Munka-Tűz-Biztonság Szaktanácsadó Iroda.

Munkavédelmi-tűzvédelmi dokumentációk készítése az egész ország területén.

Munkahelyi kockázatelemzés, munkavédelmi kockázatelemzés, kémiai kockázatbecslés, kockázatértékelés, intézkedési terv, munkabiztonsági utasítások, egyéni védőeszköz juttatás rendje, egységes és átfogó megelőzési stratégia, munkavédelmi oktatási tematika és oktatási jegyzőkönyv, tűzvédelmi oktatási tematika és oktatási jegyzőkönyv, munkavédelmi nyomtatványok, tűzvédelmi üzemeltetési napló, dohányzási utasítás,munkavédelmi szabályzat, orvosi vizsgálatok rendje.

Felhívjuk önt telefonon megbeszéljük a teendőket, elkészítjük a dokumentációt, postai úton eljuttatjuk, fizetés átutalással.

Nincs kiszállási díj, egyéb költségek.

Kérdése van, keressen minket, segítünk!

Munkavédelmi dokumentáció, munkavédelmi dokumentum!

Hívja a 0630/261-01-52 vagy írjon a kapcsolat menüpont alatt.

Önnek is segít a Munka-Tűz-Biztonság Szaktanácsadó Iroda.

Készüljön fel a 2019-es munkavédelmi ellenőrzésekre!

Budapest, Győr, Sopron, Pécs, Szeged, Miskolc, Balaton és környéke, Veszprém, Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Salgótarján, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, Zalaegerszeg.

Készüljön fel a 2019-es munkavédelmi ellenőrzésekre!Üzlet,bolt,kocsma,kereskedelmi egység,fodrász,kozmetikus,fogorvos,étterem,büfé, mikrovállalkozás,kisvállalkozás,cég, kőműves, cukrász, pék, autószerelő, egyéni vállalkozó, kereskedelmi szálláshely, építőipar, kivitelezés, karbantartás, feldolgozó ipar, mezőgazdaság, termelés, gyár, üzem, oktatási intézmény, óvoda, iskola, intézmények.

Vállalkozás, fejlődés, siker!

0630/261-01-52